Ismerkedj meg tanárainkkal
Tantestületünk magasan képzett pedagógusokból áll. Sok éve dolgozunk már együtt, összeszokott csapat vagyunk és mindannyiunknak nagyon fontos, hogy a tanítási órák oldott légkörben teljenek, mindezek mellett pedig a jó tanár-diák viszony kialakítása.

Milkovics Márton - történelem, etika

Gerhardt Zoltánné - informatika
"Az információ korában nincsenek határok. Határokat csak magunk szabhatunk. Ha valami nagyot akarsz készíteni, nem dollármilliókra, csak megfelelő mennyiségű pizzára, diétás kólára, egy olcsó PC-re, és mindenekelőtt elég eltökéltségre van szükséged." /John Carmack/

Kovácsné Kozma Katalin Lídia - biológia
Az ELTE TTK.-n végeztem biológia szakon, és immár 35 éve tanítok.

Marton Andrea Györgyi - matematika, kémia
1984-ben végeztem a Janus Pannonius Tudomány Egyetem matematika -kémia tanári szakon.
2007-ben Várpalota Város Emlékérme kitüntetésben részesültem a tehetség gondozás és a tanulók felzárkóztatásában végzett több éves munkám miatt.
Több országos és megyei versenyen helyezettek voltak tanítványaim matematikából és kémiából.

Ferenczy-Szabó Kalliopé - magyar nyelv és irodalom
Első diplomámat a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem, de már akkor a tanítás felé húzott a szívem, és megszereztem a közgazdász tanár képesítést is ott. Majd magyar nyelv és irodalom szakos tanári és bölcsész diplomát szereztem az ELTE-n. A magyar nyelvet és irodalmat nagyon sok módszerrel, sokféle korosztálynak és sok helyen tanítottam. Foglalkozom beszédfejlesztéssel 3 éves kortól, tanítottam általános iskolásokat, középiskolásokat (szakképzésben és elit gimnáziumban is). Sok éve készítek fel közép - és emeltszintű érettségire magyar nyelv és irodalomból, és vizsgáztatok is mindkét szinten. A Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben közismereti tárgyakon keresztül érzékenyítek felnőtteket. Emellett felnőtt csoportoknak tartok irodalomterápiás foglalkozásokat. A magyar nyelvtanítást másik oldalról is látom: külföldieknek tanítok magyart nyelviskolai szervezésben.

Sörös László - angol nyelv
2005-ben végeztem a Pannon Egyetemen angol szakon. Tanítottam már a nyelvet egészen fiatal korosztálynak, középiskolában és felnőtteknek is. Dolgoztam multicégeknél tolmácsként, tanítottam vállalati oktatás keretein belül, többféle szakterületen. A Pannon Oktatási Központnál immár négy éve dolgozom. Az oktatás során mindig próbálom az angol nyelv hétköznapi, a mindennapok során is alkalmazható aspektusait kiemelni. Fontosnak tartom a célnyelv mindennapi használatát, továbbá a saját magam folyamatos továbbképzését is.

Fábiánné Morva Dóra - történelem, német nyelv
Elhivatottságomat a pedagógusi pályafutás iránt édesanyámnak köszönhetem, aki a mai napig a példaképem szakmai és emberi tekintetben is. Történelem és német nyelv és irodalom szakos diplomámat 1995-ben vehettem át, azóta folyamatosan tanárként dolgozom.

Fábián Norbert György - földrajz, matematika
Matematika-földrajz szakos tanár vagyok. Diplomáimat a Berzseny Dániel Tanárképző Főiskolán (Szombathely) és a Pécsi Tudományegyetemen szereztem. Az oktatás területén több mint 35 éves tapasztalattal rendelkezem. Az intézményben jelenleg a 9-10. évfolyamon matematikát és földrajzot, a 11-12. évfolyamon földrajzot oktatok.